Mikulás és Advent a Közép-Dunántúlon

2014. december 04. 00:04 - Közép-Dunántúl a Királyi Régió

2_adventi_koszoru.jpg

A hétvége eseményekben gazdagnak ígérkezik, szombaton a Mikulás látogat el minden kisgyermekhez, vasárnap Advent második vasárnapja következik.

Nézzük, milyen programok lesznek:

fehervari_advent.jpgFotó: www.szekesfehervar.hu

Székesfehérváron a díszbe öltözött belvárosban folytatódik az ünnepvárás: a Püspöki Palotában, a Városház téren, a Hiemer-házban, a Városi Képtárban kézműves foglalkozások, kiállítások, zenés programok várják a gyerekeket. Megcsodálhatjuk a Püspöki Adventi Udvar varázslatos hangulatát, amely csak ilyenkor nyílik meg a látogatók előtt mesés fényeivel és minőségi kézműves portékákkal.

Természetesen a Mikulás sem tétlenkedik, segédeivel egész hétvégén járja a Fő utcát és a tereket, és szaloncukorral jutalmazza a gyerekeket, akik megtalálják őket. Az Igézőben a Szabad Színház  előadásában a gyermekek a Sarkcsillagváros történetét  láthatják Lázár Zsófi Téli meséjéből.  A zene és a tánc kedvelői sem maradnak programok nélkül. A belváros két pontján elhelyezett adventi színpadokon délutánonként jazz és swing zene szól majd, szombaton Vastag Csaba és a Mystery Gang, vasárnap Takács Nicolas örömzenél.

További info: www. szekesfehervar.hu

 karacsonyi_vasar_veszprem.jpgFotó: Tourinform Veszprém

Veszprémben pénteken a Zonta Advent –Képzőművészeti Karácsony keretein belül, 4 órától tekinthető meg Marosi Diána festőművész képeit tartalmazó kiállítás a Petőfi Színházban. Szombaton 19 órától a Zonta Jótékonysági koncertje lesz a Pannon Egyetem aulájában. Vasárnap délután 3 órától a Szaléziánumban kézműves délutánon vehettek részt ezután közös ajándékkészítéssel-és csomagolással segíthettek a rászorulókon a Veszprém Főegyházmegyei Karitásszal. 16:30-kor a Szentháromság téren meggyújtják a második gyertyát az adventi koszorún. 5 órától a Szent Mihály Székesegyházban a Liszt Ferenc Kórustársaság adventi koncertje segít az ünnepre hangolódásra. Péntektől vasárnapig pedig a Képzőművészeti Vásárral várnak mindenkit a Laczkó Dezső Múzeumban. A vásár nyitva tartása: 2014. december 5. (péntek) – 13‒17 óráig
2014. december 6. – december 7. (szombat – vasárnap) – 11‒17 óráig.

www.veszpreminfo.hu

zirc_advent.jpgFotó: Zirci Ciszterci Apátság

A Zirci Ciszterci Apátság Adventi Programsorozatának következő rendezvénye a gyermekeknek kedveskedik az Eszter-lánc Mesezenekar interaktív mesekoncertjével. A mesezenekar mese-erdő közepébe hív minden gyereket és gyerek-lelkű felnőttet. A sűrű téli erdő ezernyi titkot, hangot és varázslatot rejt, és a havas mesében talán a Mikulás nyomaival is találkozunk, mire átérünk az erdőn telerakjuk a puttonyunkat sok zenével, dallal és nevetéssel. A koncerten megelevenedik a történet a zene, bábok, és persze a gyerekek segítségével, és együtt indulunk a tél titkainak nyomába. A hangszerek mind a mese egy-egy szereplőjét ismertetik meg velünk, akiknek kalandjait a gyerekek is alakíthatják ötleteikkel. Az ingyenes mesekoncert után meggyújtják a második gyertyát az adventi koszorún.

Az Apátság Látogatóközpontja december 1-től téli nyitvatartás szerint keddtől vasárnapig 10-16 óra között tart nyitva, ugyanebben az időben az apátsági ajándékboltban különleges, kézzel készített apró ajándéktárgyakat is vásárolhatunk szeretteinknek karácsonyra.

www.zirciapatsag.hu

advent_mor2.jpgKülönleges hangulatú karácsonyi vásárral várnak mindenkit a Mórra, ahol a felnőttek az Móri Borvidék TDM Egyesület tagjai által kínált népi iparművészeti termékek, egyedi kézműves ajándéktárgyak, díszek, helyi termékek, ízletes móri borok közül válogathatnak, a gyermekeket pedig karácsonyváró kézműves foglalkozás és maga a Mikulás várja. A további ünnepi hangulatról a forralt bor, tea és sült gesztenye varázslatos illata, valamint a karácsonyi dallamok gondoskodnak.

www.moriborvidekinfo.hu

mikulasfalva.jpgFotó: www.mikulasfalva.com

Egzotikus állatbemutatóval, író-olvasó találkozóval, bábjátékkal, betlehemes műsorral és sok vidámsággal teli hétvégére készülnek a nagykarácsonyi Mikulásfalván december 5. és 7. között.

Közeledik december 6-a, a fehér szakállú, piros kabátos Mikulás ünnepe. Ahhoz, hogy a gyerekek és a felnőttek is ráhangolódjanak az ünnepre, mindenképpen érdemes ellátogatni Nagykarácsonyba, a Mikulás házába, a Falusi Élet Kertjébe, a Játszóházba, az Ugráldába. A Mikulás Fesztiválon vidám ünnepi koncertek, bábelőadások várják a gyerekeket a Manók sátrában, ahol vendégünk lesz a Kaláka zenekar, a Monó Manó Zenekar, Dudó bohóc, Haribo maci, a 4D és a Palánta bábcsapata.

A Játszóházban a Tropicarium jóvoltából egzotikus állatbemutatót tartanak szombaton és vasárnap is. A Móra Könyvkiadó szervezésében pedig december 6-án Vig Balázs Három bajusz gazdát keres című előadása várja az érdeklődőket!

www.mikulasfalva.com

mikulas_futas.jpgFotó: www.visittata.com

Tatán, a Mikulás napján 11 órára várnak mindenkit egy kis futásra a Cseke-tó partjára, aki a táv teljesítése végén szeretne találkozni a Mikulással és a Krampusszal, ugyanis ők ajándékoznak meg minden célbaérőt.

www.visittata.com

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonkozepdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr606954615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása