Heti úticél: Mór és a Szent György-heti Vigasságok

2016. április 20. 12:44 - Közép-Dunántúl a Királyi Régió

A Vértes és Bakony között megbúvó sváb kisváros csendes utcái vigassággal telnek a hétvégére. Már csütörtökön elkezdődnek a programok Szent György hetében.

Csütörtökön a Móri Borvidék gazdáinak borai kelnek versenyre, pénteken pedig országos Ezerjó Borversenyre kerül sor. Ne csüggedj, nemcsak a zsűri, te is kóstolhatsz jobbnál jobb helyi borokat, mert a rendezvény alatt a borvidék termelői kínálják portékájukat, kimérve és üvegbe zárva egyaránt.

Pénteken délután igazi különlegességet ígér a városi kórustalálkozó, immár ötödik alkalommal, de az igazi vigasságok szombaton indulnak. Készítsd az ízlelőbimbóidat, mert szombaton a borral készült ételek országos főzőversenyén a fakanálforgatók mérik össze tudásukat.

mor_szent_gyorgy_heti_4.jpg

A zenei élmények nem maradhatnak el ezen a napon sem: fellép a móri ifjúsági fúvószenekar és lesz koncert gyermekeknek, utána a nagyobbaknak, az estét pedig Demjén Ferenc koncertje, majd utcabál zárja. De elmaradhatatlan a kézműves vásár is. A Lamberg-kastély parkjában a Kútház nyitott műhelyként látogatható.

Vasárnap folytatódnak a programok, megrendezésre kerül az Ezerjó Félmaraton, lesznek gyermekprogramok és a vasárnap délutánt a Dumaszínház zárja, így a rekeszizmok is átmozgatásra kerülnek.

A részletes programokat, helyszíneket az esemény facebook oldalán megtalálod.

TIPP>>> Móron járva, ha szeretnéd megismerni, hogyan is éltek régen a svábok, a Márton-házban korhúen berendezett, gyűjtött régiségekkel és izgalmas ereklyékkel teli helységekben megismerheted. És ha igazi helyi ízeket is szeretnél kóstolni, térj be fogadóba: finom, házias ételek, helyi specialitások és 300 éves présház borospincéje, ami vár rád.

Ha igazán aktívnak érzed magad, iktass be egy jó kis tekerést a városban és ruccanj ki Csókakőn keresztül Csákberényig. A tavaly év végén átadott közel 5 km-es kerékpárúton Mórról könnyedén eljuthatsz Csókakőig. Ott már csak a magassággal kell megküzdened a várig, de fentről a szemed elé táruló panoráma mindenért kárpótol.

469382_305881696186428_1777497336_o_rozsnyai_attila_fotoja.jpgfotó: Rozsnyai Attila

Vedd utad Csákberény irányába, ahol az Orondi-szőlőhegy mentén a Vértes varázslatos világa ejt rabul. A településtől északra elterülő szurdokvölgyekben alpesi növényzet a jellemző, a déli - mediterrán klímájú - lejtőin a móri borvidék legkiválóbb szőlőtermő területei nyújtózkodnak.

Csákberény természeti értékeit a közkedvelt vadászíró, Merán Fülöp gróf, a grazi vadászati múzeum igazgatója örökítette meg könyveiben. A Merán család nevét és emlékét őrzi a Merán-park, szobor és emlékszoba is. Innen indul a 4620 m hosszú Panoráma Tanösvény is.

meran_muzeum.JPGfotó: Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum

Tervezd kirándulásodat egész hétvégére! Keresd meg a számodra megfelelő szálláshelyet, a wellnesstől a falusi szálláshelyekig széles a választék, csak kattints IDE.

Jó hétvégét és kellemes kirándulást!

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonkozepdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr168646970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása