Seuso Kiállítás - Hazatért kincsek Székesfehérváron

2014. október 22. 13:22 - Közép-Dunántúl a Királyi Régió

seuso1_web.jpg

Az októberben megnyílt Seuso kiállítás látogatói számára a Tourinform Iroda 2015. január 10-ig minden szombaton 11 órai kezdettel garantált idegenvezetést tart Székesfehérvár történelmi belvárosának megtekintésére.

Kedvcsinálóként néhány szó  a Seuso-kincsek történetéről: a lelet-együttes ezer szállal kötődik Székesfehérvár térségéhez és Fejér megyéhez.Mindezt  tükrözi a kiállítóterem is, ahol látható például a Polgárdi quadripus fotója, de a Szabadbattyánban feltárt palotát is megismerhetik a látogatók. Az 1980-as évek óta izgatja a közvéleményt, a politikát és a tudósokat a Seuso-kincs eredete. Valószínűleg egy fiatalember, Sümegh József találta meg a kincset Polgárdi környékén, majd megpróbálta illegális csatornákon keresztül értékesíteni, ami végül a halálához vezetett. Több tanú is állította, hogy látta, érintette Sümeghnél ezeket a kincseket, egyikük azt mondta, hogy meg is karcolta. Ilyen nyomok egyébként láthatóak a műtárgyakon.

A kincsek három hónapon át, január 15-ig rendhagyó nyitvatartási időben 10 órától 20 óráig tekinthetők meg. A jegyek a Szent István Király Múzeumban és a székesfehérvári Tourinform Irodában kaphatók.

További info: www.turizmus.szekesfehervar.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonkozepdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr36816915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása